Bloody return 3. rész

Az órámra pillantottam. 8 óra 55 perc. Egy kicsit hamarabb érkeztem. Beléptem az étterembe, azzal a reménnyel, hogy addig foglalok egy asztalt. Leültem egy az ablak mellett lévő kétszemélyeshez. Reménykedtem, hogy nem fognak megint meleg párnak nézni minket, azonban nem sokkal később egy pincér lépett oda:
-Dr. John Watson? - kérdezte.
-Igen, én vagyok - feleltem és kérdőn meredtem rá.
- Kérem kövessen - és az egyik ajtó felé mutatott.
Gondoltam, hogy ez az ő műve, így hát követtem a pincért. A konyhába nyílt az ajtó. Ahogy beléptünk forró vízgőz és különböző ételek keverékének az orrfacsaró szaga csapta meg orrunkat. Itt készült a sok rántotta, bacon, toast...minden, ami elengedhetetlen egy jó angol reggelihez. Áthaladtunk a konyhán, a szakácsok labirintusán, és végül egy faburkolatos ajtóhoz értünk. Itt a pincér megállt.
-Odabent várja - mondta, majd távozott.
Belöktem az ajtót. Az étterem kamrája volt az. Sajttól kezdve a halakon és a gyümölcsökön át, egészen az egzotikus különlegességekig, mindent tartottak ott. Elég nagy helyiség volt, egy ilyen kis étteremhez képest. A kamra túlsó végén egy kis asztalnál ült Sherlock. Mikor odaértem felállt és kezet nyújtott. Vonakodva bár, de kezet ráztam vele.
-Mint mindig, most is pontos - kezdte.
-Igyekszem.
-Foglaljon helyet - ajánlotta.
Csak ekkor vettem észre, hogy az asztalon már fel volt tálalva a reggeli.
-Bátorkodtam a kedvencét rendelni.
-Igen, látom - feleltem hűvösen. Ezzel nem vesz meg.
Éhes voltam, mivel tegnap este nem ettem, így hát hozzáláttam. Ezt látva ő is falatozni kezdett, bár igazából csak kapargatta az ételt. Zavarodottnak tűnt.
-Okos helyválasztás. Itt senki sem veheti észre, nem tudják figyelni - törtem meg a csendet.
-Nos, igen, itt nyugodtan beszélhetünk.
Felnéztem rá és láttam, hogy már nem is eszik.
-Hallgatom - mondtam, és folytattam az evést.
- Figyeljen John, nem tehettem mást. Nem volt más választásom. A nagy kérdést, az utolsó problémát meg kellett oldani. Le kellett rendeznem az ügyet Moriartyval.
- Lehet, hogy hülye vagyok, de még mindig nem értem. Hogy élte túl a zuhanást?
Utáltam, amikor ezt csinálja. Köntörfalazik, ahelyett, hogy egyenesen és ésszerűen csak elmondaná ami történt.
-Ismeri a módszereimet - válaszolta titokzatosan.
Az az igazság, hogy egyáltalán nem ismerem, gondoltam magamban.
-Na és mégis hol volt, vagy mit csinált eddig?
-Az Isten szerelmére John, nyissa már ki a szemét!Maga szerint mégis mit csináltam?! - fakadt ki, ami kissé meglepett.
Na jó, most már semmit nem értettem, ráadásul újra dühös lettem. Mit nem vettem észre?
-Tudja mit? Majd ha végre megtanulja, hogy nem tudok gondolatot olvasni, vagy hogy nekem nincs szuper intelligenciám, és hajlandó lesz elmagyarázni mi történt, na akkor majd szóljon. Ég önnel.
Felálltam és amilyen gyorsan csak tudtam kisétáltam az étteremből. Fogtam egy taxit és hazavitettem magam. Éppen a kulcsokkal babráltam a bejáratnál, amikor egy fekete Mercedes állt meg a hátam mögött és egy nő szállt ki, a mobilját nyomogatva.
- Van egy perce? - kérdezte.
- Ami azt illeti, nincs - fortyantam fel.
- Költői kérdés volt - replikázott.
Nem tehettem mást, beszálltam az autóba. London kusza úthálózatán át egy mutatós külsejű, gótikus épülethez vittek. Bent egy ódivatú bútorokkal megrakott szobába vezettek. Egy férfi állt az egyik ablaknál.
-Tudja, van mobilom. Sms-t is írhatott volna - jegyeztem meg mérgesen.
-Ezt személyesen kell megbeszélnünk. Az öcsémről lenne szó.
-Na ne! Már maga is kezdi?
-Kérem nyugodjon le és hallgasson végig.
-Rendben - vetettem oda némi habozás után.
-Sherlock ma reggel találkozott magával, és el akarta mondani, mi történt. De maga faképnél hagyta, ezért gondoltam a kezembe veszem az irányítást - mondta.
Hát persze, az örökös irányításmániás...
-Kérem, próbálja az öcsémet megérteni - folytatta - ő csak jót akart azzal , hogy nem mondta el annak idején, 3 éve, hogy miért is ugrott le.
Szünetet tartott és közelebb lépett.
-Életveszélyben volt John. Ön, Mrs Hudson és még Lestrade is. Csak is azért nem ölték meg magukat, mert látták Sherlockot leugrani. Mindannyian azt hitték, hogy öngyilkos lett, köztük a bérgyilkosok is. Érti már? El kellett hitetnie mindenkivel, hogy halott. Ms Hooper és az én segítségemmel ez sikerült is.
-Várjon. Ha jól értem, azt mondja, hogy végig tudott erről az egészről? Tudta, hogy nem halt meg. Végig csak hazudtak nekem.
-John, Sherlock megmentette az életét, és így hálálja meg? Azt megértem, hogy képen vágta. Megérdemelte.
Ezek után te is megérdemelnéd...gondoltam.
-De az elmúlt két napban többször is az életével játszott. Biciklisták ütötték el hajszál híján, piros lámpánál lépett a zebrára, az építkezésről nem is beszélve. Ha Sherlock emberei nincsenek ott, akkor most nem lenne itt. Mi értelme volt Sherlocknak megmentenie magát, ha nem  képes odafigyelni? Ez nem csak magáról szól. Értse meg. Ennyivel tartozik. Nagyon fontos az öcsémnek.Ön  az egyetlen igaz barátja.
Kínos csönd ülepedett a szobára. Ezeket hallva, már megértettem. Felálltam és a kijárat felé indultam.
-És még valami, Dr. Watson. Gondolja meg, mi a következő lépése.
Pontosan tudtam, mit kell tennem. Hazavitettem magam a Mercedesszel. Otthon nekiláttam ebédet főzni, majd mikor már majdnem kész volt írtam egy üzenetet:
"Jöjjön el hozzám - JW"
Pár perc múlva, mikor éppen kész lettem, megcsörrent a csengő. A szobalány ajtót nyitott és Sherlock lépett be.
-Nem számítottam rá , hogy ilyen hamar ideér.
-Ó! A közelben jártam, amikor jött az sms.
-Követett...- állapítottam meg.
Ettől egy kicsit megtorpant.
- Valójában, én csak...
-Nem. Nem kell mentegetőznie. Jöjjön, üljön le. Csináltam ebédet. Helyet foglaltunk, s ő feszülten figyelt engem. Talán azt próbálta kitalálni, hogy mire gondolok, mi kavaroghat a fejemben.
-Beszéltem Mycrofttal. Azt hiszem, most már értem.
-Sajnálom, hogy eddig nem mondtam el. Remélem meg tud bocsátani.
Boci szemekkel, vágyakozó pillantást vetett rám. Hogy csinálja ezt? Tűnődtem magamban.
-Nos, bevallom, eléggé kiakasztott. Eleinte dühös voltam.
-Igen, ez érthető.
-Időre volt szükségem. Nem minden nap tér vissza a halálból valaki...De úgy hiszem, mindkettőnknek jobb lesz, ha ezt lezárjuk. Tudván, hogy úgy sem adod fel, jobbnak látom, hogy kibéküljek veled, minthogy az őrületbe kergessél.
-Akkor nincs harag? - kérdezte óvatosan.
-Nincs. Elvégre, mire valók a barátok? - mikor ezt kimondtam az öröm kifakadt belőle és eltűnt a feszültsége.
-Ó John, annyira megkönnyebbültem. Már azt hittem örökké haragudni fog rám - látszott, hogy nagy kő esett le a szívéről. Ami azt illeti, az enyémről is.
-Szóval...a legemberibb ember? - kérdezte hirtelen egy mosollyal a szája sarkában.
Ezek szerint ott volt, amikor a sírköve felett sírtam...és hallotta az egész monológomat.
-Haha...kapja be! - feleltem.
Erre mindketten elmosolyodtunk és az ebéd további részét csendesen elfogyasztottuk. Mikor végeztünk elpakoltam az edényeket. Sherlock addig körülnézett és kielemezte a szobalányt.
-Itt marad délutánra?
-Ha nem bánja, akkor igen. Gondolom van pár kérdése.
-Remek. Igen, van egy pár. Reméltem beavat azért a részletekbe is. Pontosan hogyan is csinálta?
Kb. 1 óra alatt sikerült elmagyaráznia mindent úgy, hogy én is megértsem. Kiderült, hogy egy kocsira érkezett a zuhanás után, ami persze a terv része volt. Onnan gyorsan leugrott a földre és az egyik embere öntötte rá a vért. A pulzusát morfinnal lassították le. Hah, hogy erre nem gondoltam? Az összes ember, aki akkor ott volt, be volt avatva. Molly barátai és kollégái voltak. Ők is tudták, hogy nem halt meg. Csak én voltam ilyen bamba?
-Na és, most van valamilyen ügy, amin dolgozik? - váltottam témát.
-Jó, hogy megkérdezte. Emlékszikl még az Oxford street-i balesetre? - kezdte lelkesen.
-Igen, persze.