Meghoztam a folytatást. Kommentelni ér! ;)
Összeszedtem magam és elindultam, hogy lefeküdjek ezután a hosszú nap után. Túlságosan kimerült voltam és nehezen bírtam elaludni. Amikor órákat átívelő sok-sok forgolódás után végre sikerült, rémálmok kezdtek el gyötörni. Zord emlékek sorozata: jött a hívás, Sherlock az épület tetején, ostobaságokat beszél: " Én hazudtam...minden csak trükk volt...csaló vagyok...ég veled, John" "SHERLOCK!"
Zihálva riadtam fel, teljesen leizzadtam. Még mindig nem tudtam túllépni. Tényleg lehetséges, hogy visszatért? Lehet, hogy csak hallucináltam az egészet? A fáradtság sok mindenre képes. Bizonyíték kell! Kibicegtem a nappaliba és megkönnyebbülve láttam, hogy a műszakáll ott hevert a földön és a bozontos szemöldök is mellette. Némiképp lenyugodtam ettől és megpróbáltam visszaaludni még pár órára.
*eközben Sherlock*
Valami nedves csorgott végig az arcomon. Nem esik az eső. Akkor mégis mi lehet ez? Hmm. Könnycsepp. Az érzelmek leglátványosabb kivetülései. Nem tudtam, hogy erre képes vagyok. Mindig is próbáltam kerülni, távol tartani magamtól az érzelmeket, de Johnnal más a helyzet. Túlságosan is közel állunk egymáshoz. Talán ez azt jelenti, ez a könnycsepp, hogy nekem is van szívem? Ezzel a gondolattal botorkáltam haza. Otthon az egyedüli társaságom a hegedűm volt. A zene az, ami segít gondolkodni.
*reggel, John*
Másnap reggel minden a feje tetejére állt. Elaludtam. A mély alvás miatt nem hallottam az ébresztőt. Nem szoktam elaludni, hiszen a katonai szolgálat alatt belénk verték a pontosságot.
Sherlock Holmes életben van. Sherlock Holmes életben van. Ezt mondogattam magamban, hogy tényleg elhiggyem.
- Dr Watson!
De eddig hol volt? Mit csinált? Miért nem szólt eddig, hogy hoppá John, mégsem haltam meg? És miért pont tegnap?
- Dr Watson!
Kattogott az agyam. Próbáltam összerakni a dolgokat, de teljesen össze voltam zavarodva.
- Dr WATSON!
-Miért kiabál? - kérdeztem meglepetten.
- Most szóltam Önnek harmadjára. Az adminisztrációs papírokat kellene kitöltenie.
- Á értem. Adja csak ide - feleltem hebegve.
- Minden rendben, doktor? Olyan...zavarodottnak tűnik. Talán haza kellene mennie. Vegyen ki pár nap szabadságot.
Ha Sherlock nem halt meg és én nem csak képzelődtem, akkor mégis hogy élhette túl? Hogyan? Épp a Victoria Enbankmenten sétáltam a Temzét fürkészve, amikor jött a kiáltás:
- Vigyázzon!
A következő pillanatban már a földdel néztem farkasszemet. Gondolataiba merülve nem vettem észre a közeledő biciklis társaságot. Egy hajszál híján múlt, hogy nem ütöttek el.
- Köszönöm
- Nincs mit. Nem leszek mindig maga mellett, máskor figyeljen oda! - azzal a megmentőm tovább ment.
Úgy döntöttem elugrok a boltba és bevásárolok, ha már szabadnapot veszek ki, legalább legyen mit enni otthon. Most hol lehet? És mit csinál? Vajon egy ügyet old meg inkognitóban? Máshogy nemigen menne, hiszen a Scotland Yard már nem tart igényt a szolgálataira, sőt, nem is tudják, hogy a nagy detektív, legyőzve a halált visszatért...
Bumm! Egy rántást éreztem és rádöbbentem mekkora veszélyben is voltam. A zebra lámpája vörösen izzott és én így akartam átkelni London egyik legforgalmasabb útján. Szerencsére valaki visszahúzott, még mielőtt elcsaptak volna.
- Hé ember! Hol jár az esze? Nem látja, hogy piros a lámpa?
- Elkalandoztam, kösz...köszönöm, hogy megmentett - hálálkodtam, miközben levegőért kapkodtam.
Sikeresen bevásároltam és nem felejtettem el semmit sem, ráadásul egy kis ideig a kétes gondolataimat sikerült kizárni az agyamból. De most újra előtörtek. A csend és a hallgatagság csak a látszat. Belülről mardos a tudat, hogy orrba vágtam Sherlockot egyszer. Többet is megérdemelt volna... Ez a minimum. A vérző orra és az öntelt "mindketten tudjuk mi történt" képe még mindig ott lebegett a szemem előtt.
- Uram! El onnan! Nézzen már fel! - kiáltották a távolból.
Időbe telt, mire eljutott a hang a tudatomig.
- Gyerünk! Gyorsan fiúk, állítsátok meg! - hangzott újra, de még mindig nem eszméltem. A következő pillanatban léptek zaját hallottam a hátam mögül és mire megfordultam, már a földön voltam, megint...
- Az Isten szerelmére! Maga megőrült? Mit keres itt?
Végre felfogtam, hogy mi történt. Egy építkezés kellős közepén találtam magam és a pár fiú még időben segített elkerülni, hogy egy gigantikus fémrúd telibe találjon.
- Én...én, sajnálom. Nem figyeltem - mentegetőztem.
Most már ideje haza mennem, ez így nem mehet tovább. Pihennem kell.
Levetettem magam az ágyra és bekapcsoltam a tévét. hátha az eltereli a figyelmemet. Az esti híradó ment. Egy ideig néztem, utána viszont meguntam. Csendben feküdtem, a plafont bámulva. Nem tudtam szabadulni a melankóliától. Valóban megőrültem? Ez így nem mehet tovább. Beszélnek kell vele.
*türrüm*
SMS jött:
" Reggelizzen velem holnap, 9 óra, Tooley's restaurant - SH"
Esküszöm, ez nem is ember. Olvas a gondolataimban. Lezuhanyoztam, hogy kimossam a fejem és nyugovóra tértem. Ezúttal békésen aludtam és reggel újult erővel vártam a találkozást.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése