Bloody return

Bloody return

Sherlock reichenbachi ugrása után 3 évvel játszódik ez a történet. Megálmodtam, leírtam. Egy kis ízelítő. Fogadjátok szeretettel - SzSz

- Három év telt el azóta, mióta legutóbb hozzám fordult, és akkor azt mondta, a barátja meghalt. Letört volt és végtelenül szomorú, bármit megtett volna, hogy visszakaphassa. Most azt állítja, hogy él, viszont mégsem boldog.

- Boldog? Nem! Dühös vagyok! Átvert, az az aljas, önző alak! Mégis hogy tehette ezt velem? Évekig éltem abban a tudatban, hogy öngyilkos lett. Kitépte a szívemet! Hogy nézhette tétlenül, hogy gyötrődöm, hogy szenvedek a hiánya miatt? HOGYAN? Aztán most beállít, mintha mi sem történt volna, azt várva, hogy majd egymás nyakába borulunk. A nagy Sherlock Holmes bármit megtehet és megússza büntetlenül, mindent megbocsátva? Nem!

* 2 nappal korábban*

Tömegbaleset történt, kilyukadt egy busz benzintartálya és a szivárgó benzin a szikrák miatt lángra kapott, majd felrobbant. Hívást kaptam a kórházból, segítség kell nekik, sürgősen. Felkaptam magamra a kabátom és kiszáguldottam az étteremből. Épp az ebédemet fogyasztottam. Leintettem a taxit, ami épp a közelben járt. Beszálltam, azonban nem én voltam az egyetlen, aki lecsapott a taxira. Egy különös alak huppant be velem egyszerre.

- Sajnálom, de nekem egy baleset helyszínére kell érnem sürgősen.

- Az Oxford street-i tömegbaleset?

- Igen - bólogattam.

- Én is oda sietek, az egyik rokonom is az áldozatok között van. Nem mehetnénk együtt? Időbe telik mire találok egy másik taxit.

- Nos, rendben, nem bánom. Legalább megfeleződik az útiköltség.

Mire odaértünk a helyszínre, alaposan, de észrevétlenül a szemem sarkából szemügyre vettem útitársamat. Magas, szikár volt, bozontos szakállal és szemöldökkel, szeme pedig sötéten villogott.

Az Oxford street tele volt kétségbeesetten siránkozó, aggódó emberekkel és a sebesültek körül nyüzsgő orvosokkal, sebészekkel. Mentőautók mindenfelé, szirénázó rendőrökkel elkerítve. Még egy futó pillantást vetettem a magas fickóra, majd biccentettem felé egyet és odafutottam a legközelebbi kollégához.

A délután mozgalmasan telt, rengeteg sérültet kellett ellátni, viszont annál több volt a halottak száma. A férfit nem láttam többet, miután elbúcsúztunk.

Kimerülten vettem az utat hazafelé. Későre járt már. Mióta az az eset történt, elköltöztem a Baker street 221/b-ről. A jövedelmező állásomnak hála, már megengedhetek magamnak egy nagyobb, saját lakást. Ez sokkal tágasabb ás világosabb, na meg persze tisztább.

Bezártam magam mögött az ajtót és lassú léptekkel elindultam a konyha felé. A kabátomat ledobtam az egyik székre és kivettem a hűtőből egy hideg üdítőitalt. Éhes nem voltam, csak némi frissítőre és egy kiadós alvásra vágytam. Kezemben a pohárral a nappali felé baktattam. Felkapcsoltam a villanyt és csaknem szívbajt kaptam. AZ a férfi ült az egyik fotelemben, akivel együtt utaztam!

- Jó estét.

- Maga meg mi a francot keres itt? Egyáltalán hogy jött be? Maga betört a lakásomba! Mégis mit akar tőlem?

- Nyugalom John. Így kell köszönteni egy régi barátot?

Felállt a fotelből és levette a szakállát, majd letépte a szemöldökét, végül a szemébe nyúlt. A döbbenettől kiesett a pohár a kezemből. Ő volt az. A lélegzetem elakadt. Vegyes érzelmek száguldottak végig a fejemben, az elmémet pedig elöntötték az emlékek. Miután végre magamhoz tértem nem maradt más, csak a hihetetlen mennyiségű düh.

- Sh...Sher...Sherlock!

Közelebb lépett és megláttam az ujjain a kontaktlencséket.

- Maga önző, arrogáns, felfuvalkodott hólyag!

Paff! Telibe találtam egy jobb egyenessel. Az ütéstől az orra vérezni kezdett, erre visszatántorodott. Sarkon fordultam és az ajtó felé vettem az irányt, ő azonban megfogta a karom és visszarántott.

- John, engedd, hogy megmagyarázzam. Higgadj le és beszéljük meg.

- Halottnak kéne lenned! Én láttam, ahogy lezuhantál! Én láttam a hulládat!

- De most itt vagyok - mondta és mélyen belenézett a szemembe.

Némi tétovázás után döntöttem.

- Elmegyek - vágtam oda és megindultam újból - Várjunk csak! Ez az én házam. Te mész el! Ne nézz rám úgy, mint aki ártatlan!

Megfogtam és kitaszigáltam a házból.

- John? John! Kérlek!

Azzal rácsaptam az ajtót. Zokogva rogytam a földre. Kimondhatatlanul haragudtam rá, de mélyen legbelül örültem. Egyelőre nem tudtam mit kezdeni az érzéseimmel. A bitang, hát mégis él! Nevetve sírtam tovább az ajtónak támasztva a hátamat, nem tudva róla, hogy az ajtó másik oldalán Sherlock arcán is könnycseppek gördültek le.