Egy kis fluff, enyhe slash beütéssel. Ihletadóm Cs. Mariann, akinek ezt a történetet köszönhetitek. :) Jó olvasást!

A fátyolos rengeteg titkai

Füllesztő júniusi este volt. Sose tudtam ilyen hőségben aludni, és ráadásul álmos se voltam. Úgy határoztam teszek egy hosszú sétát, hátha attól elfáradok.

London utcái kihaltak voltak, ami szokatlan még ilyenkor 11 órakor is. Kiszakadni a mindennapok gondjaiból csak a természetben lehet, ezért az erdő lett az úticélom. Az égen a csillagok milliónyi fénye, mint ezer gyémánt pislogott le rám, de a telihold mindegyiket túlszárnyalta. A fák harmatos illata csodás volt a szmogos városi levegő után.

Kitaposott ösvényen sétáltam a sötét, sejtelmes erdőben egy csepp félelem nélkül. Egészen addig fenn maradt ez az állapot, amíg egy reccsenést hallottam jobb oldalam felől. Feszülten figyeltem, a hang irányába fordulva, ahogy a fák közül, egy bokor árnyékából egy fehér mancs tűnt fel, majd a párja is követte. Ezek a hatalmas mancsok egy fehér fenevadhoz tartoztak. Fátyolos füstből lépett elő és a hold fénye megvilágította teljes valóját. Egy gyönyörű szép fehér tigrissel néztem farkasszemet. A félelem kezdett eluralkodni rajtam, ahogy egyre közeledett mancsot mancs után pakolgatva. Hátrálni kezdtem, de megbotlottam egy kiálló fa gyökerében és hanyatt estem. A tigris nem támadott hanem hűvös nyugodtsággal lépkedett felém.

- Ne félj - szólalt meg a fenevad.

Gondolhatjátok, hogy erre igencsak elképedtem. Beszélő tigris? Biztosan csak álmodom. Mozdulni sem mertem. Mikor már teljesen fölém magasodott és közelebbről láttam, még a lélegzetem is elakadt. Ragyogó halványkék szeme még a holdat is felülmúlta.

- Ne bánts - hebegtem.

- Eszem ágába sincs. Már egy ideje követlek, ha akartam volna már rég megölhettelek volna. Állj fel! - mondta.

Tettem, amit kért. Szemtől szemben álltunk és az én apró termetemmel elbújhattam emellett a varázslatos teremtmény mellett.

- Hogy tanultál meg beszélni?

- Mindig is tudtam beszélni.

- Na de a tigrisek nem beszélnek!

- Nem voltam mindig tigris...

- Ezt meg hogy érted?

- Úgy, ahogy mondtam. Csak tigrissé változtattak. Előtte ember voltam.

- Na ne röhögtess! Ilyen csak a mesékben létezik. Biztos csak álmodom.

- Minden lehetséges.

- Na és akkor ki változtatott át? Csak nem egy gonosz boszorkány?

- Nem, ami azt illeti egy boszorkányúr.  Az ősellenségem. Amikor ember voltam bűnözőket üldöztem, és amikor eljött a leszámolás ideje, akkor megátkozott és másnap tigrisként ébredtem. Azóta sok minden történt, rengeteg megpróbáltatáson mentem keresztül. Meg kellett tanulnom vadászni, rejtőzködni, állatként viselkedni. 

Ekkor észrevette makulátlan csíkos bundáján régi sebek nyomai virítottak. Nagyon csúnya hegek voltak.

- És az átkot nem lehet valahogy megtörni?

- Meglehetne, ha nem lenne gyakorlatilag lehetetlen. Csak egy mód van rá, de az az én esetemben kétségkívül nem sikerülhet. A tigrisektől az emberek félnek, fejvesztve menekülnek, ki merne egy fenevad közelébe merészkedni, nem hogy megérinteni...

Szikrázó folyékony ékkövek csorogtak le mintás pofáján. Sírt. Ez a páratlanul szép állat könnyezett! Ahogy ezt elmesélte nagyon megsajnáltam. Ráadásul ezek a könnycseppek. Elhatároztam, hogy segíteni fogok neki bármi áron.

- Mit kell tenni? 

- A nyári napforduló estéjén, amikor éjfélt üt az óra és a hold magasan jár, akkor...-elhallgatott.

Lemondó, de egyben vágyakozón tekintett rám. Eszembe jutott a mese a királyfiról, aki békává változott, és hogy megtörjön az átok, ahhoz...Ekkor megértettem. Az órámra néztem: 00.00 Most vagy soha. Ez az utolsó esélye. 

Előreléptem és az ujjamat az állára téve felemeltem a fejét. Előrehajoltam és lágy csókot leheltem szájára. Ekkor hirtelen lobogó kék tűz támadt a tigris körül és telihold sugarai alatt fokozatosan testrészről testrészre kezdődött meg az átalakulás. Gyorsan játszódott le az egész és a következő pillanatban már egy magas, szikár, fekete hajú, halványkék szemű férfi állt előttem.

Aztán váratlanul felriadtam. A szobámban találtam magam. Rekkenő hőség. Csak álmodtam az egészet? Nem hagyott nyugodni a gondolat. Futva siettem az erdőbe követve azt az ösvényt, amin álmomban is sétáltam. Csillagok, telihold, sötétség... hirtelen egy reccsenés és fehér mancsok. Pont, mint az álmomban...