Crimson fierceness 1. rész

  Mit sem tudva a veszélyről, ami engem fenyegetett egyedül indultam útnak hazafelé a késő estig tartó bálból. Egy új ruhát viseltem, fehéret, mint a hó, ami éppen beborította az angliai lankás vidéket. Ez csak még inkább sápadttá tette az egyébként is fakó bőrömet. Igyekeztem gyorsan lépdelni a hóban, de az időjárás okozta nehézségek nem könnyítették meg e szándékomat.

Amikor a lábam előtt heverő hótakaróra koncentráltam figyelmemet, hirtelen egy erős markú kéz ragadott meg az alkaromnál fogva, berántva engem egy megvilágítatlan sikátorba. Az akkori épp polgári városokban rengeteg ilyen rémisztő sikátor volt, mindegyik hasonlóan sötét és nyirkos. A jéghideg falhoz préselődött háttal a hidegérzetem csak nőtt, viszont ereim az izgalomtól és a félelemtől beszűkülés helyett kitágultak. Egy hideg tenyeret éreztem a szájamra tapasztva, ezzel gátolva meg engem, hogy segítségért kiáltsak. Ijedt tekintetem támadóm kilétét kutatta. Végignéztem rajta, már amennyire tudtam. Olajtól mocskos arcán villódzó szemek ültek, ruhája koszos és több helyen szakadt, munkásosztálybéli, idejét védtelen és ártatlan lányok elrablásával töltő alak. Amikor e gondolatok végére jutottam a férfi megszólalt, hangjából idegesség hallatszott ki.

-          Nem tanácsos egyedül mászkálni egy ilyen csinos lánynak ebben az időpontban – a férfi megnyalta kicserepesedett ajkait – De örülök, hogy mégis így tettél. A magamfajta emberek örülnek az ölükbe sétáló eltévedt madárkáknak.

Egy undorítóan kaján mosoly jelent meg az arcán, s én eszmélve védekezésként kísérletet tettem arra, hogy eltoljam magától a munkást, eredménytelenül. Túl törékeny voltam ahhoz, hogy egy edzett férfi ellen bármi esélyem is legyen.

-          Ne ficánkolj! – parancsolt rám a disznó – Könnyítsd meg a dolgom, még lehet élvezni is fogod. – és megint ott volt az arcán az a gunyoros vigyor.

Kezdett eluralkodni rajtam a pánik és heves kapálózásba kezdtem, ahogy a férfi hideg kezét a ruhám alá csúsztatta. Visítottam, amilyen hangosan csak tudtam, de a másik kéz tompította azt.

-          Honnan veszed, hogy egyedül van? – szólalt meg egy selymesen lágy, de mégis fenyegető hang a támadó mögül.

Az erőszakos és most hirtelen ijedt munkás hátrafordult, ezzel lehetőséget adva nekem a szabadulásra. Rátapostam a magas sarkú cipőmmel a férfi lábára, az felordított én pedig heves léptekkel rohanni kezdtem a nyílt utca felé. Még hallottam a két férfi rövid beszélgetését és tompa puffanások, éles és fémes zörejek visszhangját, ahogy szaladtam.

Egy utolsó pillantás erejéig még visszafordultam, hogy rövid szemügyre vegyem „megmentőmet”, akiről szintén nem tudtam semmit. A félhomályban csak a férfi kiemelkedő magasságát, sötét haját és arisztokrata-mód öltözködését sikerült kivennem, valamint azokat az élénk kék szemeket, amelyek találkoztak az enyémmel. Meg akartam köszönni a segítséget, de nem voltam benne biztos, hogy netalán csak egy másik férfi akarja-e, hogy a kedvére tegyek. Így hát sarkon fordultam és elrohantam.

A férfi még egy darabig ott állt, majd hamarosan köddé vált, otthagyva kézjegyét.

További utam hazafelé már zökkenőmentesen ment, már nem is igazán érdekelt, hogy a ruhám koszos lesz, mert az már úgy is be lett feketítve.

Másnap az újságban egy brutális gyilkosságról számoltak be a főoldalon. Elkerekedett szemekkel olvastam a cikket.  Pontosan ugyan abban a sikátorban történt a bűneset, mint amiben előző este engem akartak megerőszakolni. A tettes kilétét homály fedte, s a Scotland Yard szemtanúkért kutakodott, de ezen felül tehetetlen volt.

-          Látod, kislányom, ezért nem szabad egyedül kószálni éjjel a városban – törte meg apám hangja a reggeli csendet – A barbár munkás népség, le merném fogadni. Sose keveredj velük össze – tette hozzá.

Illedelmesen bólintottam, próbálva leplezni idegességem és zaklatottságom. Sietősen felálltam az asztaltól és épp távozni készültem, amikor apám újból szólt.

-          Jut eszembe…ma egy nagyon fontos ember fog házunkba látogatni. Szeretném, ha felvennéd a legszebb ruhádat és elővennéd a legjobb modorod. Ha ez a találkozó jól sikerül, akkor egy nagy üzletet üthetünk nyélbe.

Apám vidáman és reménnyel telve kurjantott, míg én csak sóhajtottam egyet. Egyáltalán semmi kedvem nem volt a rendes és életvidám kislányt adni, mikor ilyen dolog történt.

Késő délután, teaidőre érkezett meg a várva várt vendég. Apám kedvére téve megfésülködtem és szép hajkoronát csináltattam a cselédlánnyal, majd felöltöttem legszebb ruhámat. A szolga bekísérte az urat a társalgó szobába, ahol én és édesapám fogadtunk őt. Szemem azonnal megakadt a vendégen. Magas, hollószerű hajzattal és egy kifinomult előkelőséggel találtam szembe magam. A férfi tekintete egyből rám révedt és ekkor tudatosult bennem, hogy én ezeket a szempárokat már láttam, méghozzá tegnap este…abban a sikátorban.